Kapcsolat
Elérhetőségeink
tel: (1) 297-O143
(1) 445-317O
email: vevoszolgalat@mef.hu

Postacímünk: Magyar Érmeforgalmazó Kft.
1675 Budapest
Pf. 55

Nyitvatartásunk:
hétfő-csütörtök:  9:00-17:00
péntek:  9:00-16:00
2011. november 21.

A Liszt-emlékév kibocsátásai

200 éve született Liszt Ferenc

Liszt Ferenc (1811–1886) a 19. század legnagyobb zongoraművésze és egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője volt. Nemzetünk hírét világszerte öregbítette, hisz magyarságát soha nem tagadta, sőt, büszkén hangsúlyozta. A Magyar Nemzeti Bank egy arany emlékpénzzel, az Érem Művészeti Intézet ezüstérem-kollekcióval tisztelgett a művész emléke előtt.

Liszt arany

Az MNB aranypénzének egyik oldalán Liszt kézjegye és fiatalkori arcképe látható – azon meggondolásból, hogy a régebbi Liszt-emlékpénzeken már szerepeltek a művész időskori portréi. A másik oldalra Liszt hangszerére utalva egy versenyzongora fedele, valamint a művész egyik szerzeménye, a Rákóczi induló néhány taktusa került egy eredeti Liszt-kottából, a zeneszerző kézírásával („Rakoczy Marsch”). Az 50 000 Ft névértékű emlékpénzt 986-os finomságú aranyból, 22 mm-es átmérővel, 2 dukát (6,982 g) súlyban, 5000 tükörveretben bocsátotta ki az MNB. Ugyanezen paraméterekkel 1500 db piefort, azaz dupla vastagságú érmét is vert a Magyar Pénzverő, amelynek súlya 4 dukáténak (13,964 g) felel meg. Az emlékpénzeket október 22-én, Liszt születésnapján helyezte forgalomba a Jegybank.

A budapesti Érem Művészeti Intézet, a legjelentősebb magyar emlékérem-kibocsátó ötféle ezüstözött Liszt-érméből (20 g Cu-Zn, 38,61 mm) mindössze1500 szett készült. A művész életének állomásait bemutató, tükörveretű érmek mindegyikén egy hiteles kép szerepel Lisztről, amelyek korabeli festmények vagy archív fényképek alapján készültek, és amelyek jól mutatják a zeneszerző színes egyéniségét, sokrétű munkásságát; a közös hátoldalakon pedig a magyar Liszt-emlékév logója szerepel, így összességében az ÉMI szettje egy szép emlék lehet a zenekedvelő gyűjtők számára Liszt Ferencről és a 2011-es Liszt-ünnepségsorozatról egyaránt.

Kié legyen Liszt Ferenc?

Lisztet – ahogy az már lenni szokott a nagy emberekkel – maguknak követelik a magyarok, az osztrákok és a németek is. Legtöbben azonban anélkül tesznek elhamarkodott kijelentéseket a zeneszerző nemzeti hovatartozásával kapcsolatban, hogy ismernék az életrajzát, vagy ami ennél is fontosabb, Liszt saját megnyilatkozásait.

Liszt emlékév

Liszt Ferenc a Magyar Királyságban, Sopron vármegye egy kis falujában, Doborjánban született 1811-ben. A falu az Esterházy hercegek birtoka volt, édesapja, a magyar Liszt Ádám az ő szolgálatukban volt hivatalnok. Édesanyja egy osztrák asszony, Anna Maria Lager volt, így Liszt szó szerinti anyanyelve a német lett. Gyermekkorában nyilvánvalóan beszélt magyarul, de később már rosszul vagy semennyire – ennek német, majd francia nyelvű iskoláztatása és sok évtizedes emigrációja volt az oka. Liszt azonban magyar állampolgár volt és soha nem vett fel más állampolgárságot. Egész életében magyar útlevéllel utazott, még a gyermekei is kizárólagosan apjuk magyar állampolgárságát örökölték. De ami a legfontosabb, hogy ő maga szóban és írásban számtalanszor kijelentette, hogy magyar. Nem mellékes, hogy az MNB aranypénzén Liszt hiteles kézjegyéből is látható, hogy a művész a nevét is „Liszt Ferencz”-ként, magyarul írta le.

„Beethoven csókja”

Liszt édesapja korán felismerte fia zenei tehetségét, és mindent megtett az iskoláztatása érdekében. Felléptette fiát az Esterházyak mulatságain, ahol az arisztokraták elragadtatással hallgatták a csodagyereket, de – bár Liszt Ádám ezt többször kérte – vajmi kevés anyagi támogatást adtak a tanulmányaihoz. Liszt édesapja ekkor bátor döntésre szánta rá magát: pénzé tette minden vagyonát, és 1822-ben az osztrák fővárosba költöztette a családot.

Liszt-emlékpénzek

Bécsben sikerült elérni, hogy fogadja őket Carl Czerny, egy kitűnő Beethoven-tanítvány, aki már első meghallgatásra felismerte Liszt zsenialitását, és jelképes 1 forintért elvállalta a gyermek oktatását. Emlékirataiba később ezt írta Lisztről: „Soha nem volt ilyen buzgó, zseniális és szorgalmas tanítványom”. Egy másik híres zeneszerző, a Bécsben élő olasz Antonio Salieri is igazi gavallériáról tett tanúságot, amikor – felismervén a rendkívüli tehetséget – ingyen vállalta a kis Ferenc oktatását. Liszt 1823-ban adta élete első jelentős koncertjét Bécsben, amikor a Liszt-legendárium szerint – amelyet emlékirataiban maga a művész is megerősített – az ott hallgatóként jelen lévő Beethoven az előadás után homlokon csókolta a gyermek Lisztet. Páratlan zenei pályafutását „Beethoven csókjától” szokás számítani.

Édesapja ügyesen egyengette tovább Liszt karrierjét. Párizsba vitte a fiút, ahol sikertelenül próbálta beíratni fiát a konzervatóriumba. Összebarátkozott viszont a szállásukkal szemben működő Érard zongorakészítővel, aki a gyermek Liszt anyagi támogatásáról döntött, míg cserébe a kis virtuóz az ő hangszerein adott koncerteket, nagy elismerést váltva ki a közönségből. Ekkor már az újságok is cikkeztek a csodagyermekről. Édesapja franciaországi, svájci, angliai körútra vitte Lisztet, amelynek csúcspontja a IV. György angol királynak adott magánkoncert volt. Életének ebben az időszakában örökíti meg őt az ÉMI-szett első érme is – „A zongoravirtuóz” –, amelyen az ifjú Liszt látható, háttérben a koncertjeiről készült két korabeli festménnyel.

Virtuóz és világpolgár

Liszt portrék

Liszt 16 éves korában elhunyt az édesapja, és ezzel az ifjú művész véglegesen felnőtté vált: egyedül hozta a döntéseit, és egy igazi romantikus pályáját futotta be. Abbahagyta a koncertezést, zongoraórákkal tartotta el magát és édesanyját, kortárs filozófusokat olvasott, és Párizs szalonjait járva megmerítkezett a bohéméletben. Tiltott szerelmi kalandokba keveredett a francia arisztokrácia asszonyaival, majd összebarátkozott kora legnagyobb párizsi művészeivel: Berliozzal, Chopinnel és George Sand írónővel – ez utóbbihoz, aki később Chopin szerelme lett, érzelmi szálak is fűzték egy időben. A következő ÉMI-érem – „Az ünnepelt világsztár” –, amelyen Liszt klasszikus „dandy-ruhában”, csokornyakkendősen, zsakettben, mélyvágású mellényben és szűk nadrágban áll egy oszlopnak támaszkodva, jól felidézi a párizsi évek hangulatát. A szertelen életvitel csúcspontján, 1835-ben Liszt Genfbe szökött a férjezett Marie d’Agoult grófnéval, akitől Blandine nevű kislánya született. A lángoló szerelem azonban kitartott: Liszt és Marie keresztül-kasul utazták Európát, Liszt koncertezett, miközben újabb lányuk, Cosima, és fiuk, Daniel is meglátta a napvilágot.

Ezután a grófné gyermekeikkel Párizsban élt, de Liszt még másfél évtizeden keresztül, Londontól Isztambulig, Párizstól Szentpétervárig szüntelen koncertkörúton volt. Virtuozitásával és különös viselkedésével mindenhol átütő sikert aratott – amikor bement a színpadra, nem köszöntötte közönségét, pillantást sem vetett a hallgatóságra, csak lehorgasztott fejjel a zongorához ült, majd őrült vadsággal a billentyűkre csapva előadásába kezdett. Ekkor már a világ első számú zongoraművészének tartották. „A világpolgár”-ság, a szüntelen utazás időszakát idézi fel az ÉMI következő emlékérme is, amelyen Liszt világszerte ismertté vált, idős kori arcképe mögött Európa térképe látható egy koncertkörút állomásaival. Lisztről mindenhol jó szívvel beszéltek, hisz amerre koncertezett, bevételeinek egy részét mindig jótékony célra fordította – ő volt például az 1838-as pesti árvíz károsultjainak a legnagyobb segítője. Ezekre az emberbaráti gesztusaira és idős kori vallásos elkötelezettségére utal a negyedik ÉMI-érem, amely a „Keresztény gondolkodó”-t örökíti meg.

A zeneszerző és a tanár

A koncertkörutak másfél évtizede alatt Liszt kapcsolata három gyermeke anyjával megromlott. 1848-ban Weimarban, ahol a nagyhercegség udvari karmesteri állását kapta meg, Liszt már új szerelmével, a lengyel Wittgenstein hercegnével telepedett le. A másfél évtizedes weimari időszakban Liszt a vezénylésnek és a zeneszerzésnek szentelte életét. Legtöbb szimfóniája, miséje ebben az időszakban született, mint ahogy a 19 magyaros dallamú zongoradarabot, a híres Magyar Rapszódiákat is Weimarban komponálta. Ekkoriban kötött barátságot Wagnerrel, akinek operáit vezényelte, és aki később Liszt kisebbik lányának a férje lett.

Lisztben, saját bevallása szerint, kora előrehaladtával erősödtek a vallásos érzések. 1861-ben feladta karmesteri állását és Rómába költözött. Még egy szerzetesrendbe is belépett, amely az utcai papi öltözet viselésére kötelezte – ez a magyarázat arra, miért készültek róla idős korában fekete ruhás, fehér körgalléros fényképek. Ebben az időszakban vallásos zeneműveket írt, és a tanítványaitól sem kért többé tiszteletdíjat.

1870-től újra koncertkörutakra ment és gyakori vendég lett Budapesten, ahol hosszú hónapokat töltött, különösen 1875-től, amikor elvállalta az induló Zeneakadémia elnöki tisztét. Az akadémia épületében lakosztályt kapott, diákjai félistenként tisztelték, a sovány állami támogatás mellett pedig koncertjeivel ő kereste meg a pénzt az akadémia működésére. Életének ezt az időskori, „Zenepedagógus”-i időszakát örökíti meg az ÉMI-sor utolsó ezüstözött érme, amelyen Liszt a tanítványai körében látható. A művész szemét ekkoriban már hályog homályosította el, de fáradhatatlanul tanított, vezényelt. 1886-ban a lányához utazott Bayreuthba, ahová tüdőgyulladással érkezett. De ahelyett, hogy kiheverte volna a betegséget, Liszt növendékeket fogadott és bálokba, koncertekre járt. Végül a tüdőgyulladás hirtelen ágynak döntötte a mestert, aki néhány napra rá, 75 éves korában elhunyt.

Nemzetközi Liszt

  További sajtóhíreink »
Hírlevél az érmékről
Adatvédelmi irányelvek
Köszönti Önt a Magyar Érmeforgalmazó Kft. Kérem, olvassa el használati útmutatónkat.
Utolsó darabok
Szamuráj hagyománySzamuráj hagyomány

Real Time Analytics