A „szerelem istennői”
Az emberi lét egyik legmisztikusabb érzése a szerelem. A legendák szerint maguk a szerelem istenei és istennői is küzdöttek az ebből fakadó viharos érzelmi állapottal. A szerelem istennőiről számos műalkotás készült, történetüket film feldolgozásban is megörökítették…
A vonzerő istennői
A szerelem istennői közül a legősibb az egyiptomi Hathor, akiről már i. e. 3000-ből hieroglifák és szobrok maradtak fenn, Denderában, a Nílus partján pedig még napjainkban is egy hatalmas temploma áll. Hathor a termékenység, az anyaság istennője volt, ezért szorosan kapcsolódott hozzá a tej fogalma, mint az új élet jelképe és tápláléka. Emiatt gyakran tehénszarvakkal ábrázolták.
A görögök Aphroditéjének már más női tulajdonságai váltak fontossá: a vonzerő istennőjeként tisztelték. Születésének mítosza is sokat mondó: amikor a világ keletkezésekor Kronosz, az idő istene egy késsel kasztrálta apját, Uranoszt, az égbolt istenét, annak nemi szervei a tengerbe hulltak, amely felhabzott, majd a hullámok közül egy fésűs kagylón állva kiemelkedett Aphrodité. Az athéniek hatalmas ünnepeket tartottak Aphroditének, ahol folyt a bor, az istennő papnői erotikus táncokat lejtettek, és a nemi szabadosság egyenesen üdvözítőnek számított, hisz az istennőt dicsőítették vele.
A rómaiak átvették az ógörög istenek imádatát, de Aphroditét Vénusznak keresztelték, akiben ők is a szerelem istennőjét tisztelték. Ám a latinok fegyelmezettebbek – mások szerint álszentebbek – voltak a görögöknél, így Róma utcáin nem voltak orgiasztikus Vénusz-ünnepségek. A rómaiak is a tengerből kagylóhéjon kiemelkedve képzelték el az istennőt, ezt a képet hagyományozták utódaikra, az olaszokra, ezért Botticelli is így vitte vászonra istennőjét.
A vikingek Freyja istennője, görög és római társnőihez hasonlóan a vonzerő istennője volt a középkorban. Ugyanakkor – talán a normannok úgy érezték, hogy a gyilkos indulat nem áll távol a szerelmi mámortól – Freyja a háború és a halál istennője is volt egyben.
Távoli kultúrák, egzotikus istennők
A távol-keleti vagy az amerikai őslakos kultúrák számára nem a vonzerő volt a legfontosabb női tulajdonságok egyike. Ezért istennőik sem szexuális szimbólumok, inkább különleges tulajdonságokkal felruházott istenségek. A kínai Kuan Yin például az a bódhiszattva (megvilágosodott), aki „meghallja az evilági jajkiáltásokat”. Tehát anyai képzetek kapcsolódnak hozzá: ő segít a bajbajutottakon, vagy a várandós nőkön; haláluk után pedig egy lótuszvirágba zárva ő vezeti át az igazakat a „Tiszta országba”, a keleti vallások Paradicsomába.
Japán megfelelője Benten, a japán nemzeti vallás, a sintó „jó szellemeinek”, azaz „kamijainak” egyike, aki a folyamatosság, a cseppfolyósság istennője. Így ő a víz, a beszéd és a zene istensége is. Gyakran ábrázolják 8 karú nőként, bár az érmén – akárcsak a kínai istennő, ő is lótuszvirágon – gésaként, húros hangszerrel jelenik meg, mert ő a gésák és a zenészek védője is egyben. Az azték kultúra Xochiquetzalja szintén nem a vonzerejéről „híres”: feladata az áldott állapotban lévő, valamint a varrással, szövéssel foglalatoskodó nők megsegítése. Nézze meg kínálatunkat! A „szerelem istennői” numizmatikai műalkotásokon is ábrázolásra kerültek. Művészi kidolgozású kibocsátások, részletgazdag kidolgozással!
