Az érmegyűjtemények katalogizálásáról - Érmegyűjtői kisokos 6. rész
Egy gyűjteményi katalógus elkészítése és naprakészen tartása az egyik legfőbb jellemző, amely megkülönbözteti az érmegyűjtőt az „érmehalmozótól”. A katalogizáló gyűjtő magas szinten műveli a hobbiját, míg a felhalmozót mindössze a nyerészkedési szándék vagy kor divatja motiválja.
Természetesen nem kívánunk kirekesztő megállapítást tenni: egy gyűjtemény katalogizálása mindössze célszerű, de semmiképpen nem kötelező gyakorlat ahhoz, hogy valaki komoly érmegyűjtővé váljon. Vannak, akiknek a fejében van a katalógus, s bámulatba ejtő módon betéve tudják gyűjteményük minden darabjának paramétereit, és a beszerzési áraikat, a beszerzési céljaikat is képesek akár egy egész életen át fejben tartani. Minden tiszteletünk az övék! A komoly gyűjtők többsége azonban, számos előnye, sőt az örököseik számára nyújtott előnyök miatt – nem kevés numizmatikust ugyanis az értékes hagyaték létrehozása is motivál –, a gyűjtés egy magasabb szintjén érméinek katalogizálása mellett dönt.
A kategorizálás
A katalogizálásnak sokféle módja létezik. Van, aki kártyákra viszi fel az adatokat, amelyeket egy hosszúkás dobozban vagy fiókban sorakoztat fel, akárcsak a régebbi könyvtárakban a nyilvántartó kartonokat. Mások füzetbe írják össze a gyűjteményüket, a fiatalabbak pedig szívesen használnak táblázatszerkesztő vagy katalóguskészítő programokat, amelyekből nem egy a világhálón ingyen is elérhető. Azonban bármilyen módját is válasszuk a kincseink nyilvántartásba vételének, ahhoz, hogy a katalógus ellássa funkcióját, minél több alapadat rögzítésére kell törekednünk. Ilyenek a kibocsátó ország vagy uralkodó neve, a kibocsátás éve, címlete, a verdejegy, az érmekép, a vert mennyiség, a tartásfok, a birtokolt mennyiség, valamint a vásárlás éve, helye, ára, esetleg a tanúsítvány megléte és az érme jelenlegi piaci értéke. Fontos ezen túl feljegyezni a pénz paramétereit is: az anyagát, súlyát, átmérőjét, esetleg a vastagságát.
Egy kicsit magasabb szint
Ha nagyon magas szintre kívánjuk vinni katalógusunk használhatóságát, feltüntethetjük a köriratot (hisz ókori vagy idegen nyelvű köriratok esetében ez nem mindig egyértelmű), a peremfeliratot, a címer értelmezését. Fényképet készíthetünk az érmékről (amelyek így megmutathatók a katalógusból anélkül, hogy elővennénk őket egy jól elzárt szekrényből), és kiegészíthetjük a katalógust rövid összefoglalóval az érme történelmi hátteréről. A lehetőségek tárháza végtelen, a katalógus fejlesztésével pedig együtt nő a gyűjtő nemes hobbijában lelt öröme.
Végezetül megemlítendő az a nem elhanyagolható tényező is, hogy egy katalógus az örökösök dolgát is megkönnyíti, amennyiben nem kívánják megtartani a gyűjteményt. A katalógus birtokában ugyanis jelentősen csökken annak a veszélye, hogy a gyűjtemény pénzzé tételekor, tájékozatlanságukat kihasználva, az örökösöket becsapja egy esetlegesen lelkiismeretlen kereskedő.