A mesés aranyleletnek néhány óra alatt híre ment, s pár nap múlva már szerencsevadászok ezrei tolongtak San Francisco kikötőjében, hogy feljussanak valamelyik Alaszkába tartó hajóra. Két nappal később Seattle városát is elkapta a hisztéria, amikor oda is megérkezett néhány északról jövő, rögökkel kitömött zsebű aranyásó. Az Egyesült Államok éppen egy gazdasági válságot élt át, hatalmas munkanélküliséggel, s a munkásosztály körében szegénységgel és éhezéssel, így a gyors meggazdagodás reménye hetek alatt tízezreket csábított északra – vagyis kitört a klondike-i aranyláz!
Özönleni kezdtek Kanadába a kalandorok
A történet egy évvel korábban kezdődött, amikor egy kanadai indián vadász, Skookum Jim az alaszkai határhoz közeli Klondike folyó egyik mellékágában 1896. augusztus 16-án gazdag aranylerakódást talált. Tartva attól, hogy őslakos volta miatt a brit hatóságok nem fogadják majd el az igényét a bányászati jogra, Jim helyett angol sógora nyújtotta be a kérelmet. A leletnek hamar híre ment, és néhány nap múlva már több száz, addig is a környéken dolgozó aranyásó lepte el a Klondike völgyét. Amikor pedig a következő év nyarán az első szerencsés bányászok hazatértek az USA-ba, arannyal teli ládáik hírére özönleni kezdtek Kanadába a kalandorok. Egy amerikai történész úgy fogalmazta meg a klondike-i aranyláz kitörésének lelki mozgatórugóit, hogy a Klondike „elég messze volt, hogy romantikusnak hasson, és még éppen elég közel ahhoz, hogy oda lehessen menni”.
Sokan mindössze egy rend ruhában, revolverrel az oldalukon, az utolsó pénzükön vett hajójeggyel vágtak neki a nagy útnak – nem tudván, hogy Kanadában mi vár rájuk. A Yukon folyóba ömlő Klondike torkolatánál fekvő Dawson Citybe ugyanis csak a legkeményebbek jutottak el, mivel az odavezető út elképesztően embert próbáló volt. Az ösvény az alaszkai Skagway kikötőjéből vezetett gyalog, borzalmasan zord hegyeken keresztül Kanada belsejébe, ahonnan saját kezűleg épített csónakokon lehetett eljutni Dawsonig. Mindjárt az ösvény legelején, a hírhedt Chilkoot-hágón sokan visszafordultak, mert itt mellig érő hóban 300 m szintkülönbséget kellett leküzdeni – két lábon! A hegyoldal ugyanis olyan meredek volt, hogy még öszvérek vagy szánhúzó kutyák számára is járhatatlan volt. Az aranyásó-jelöltnek itt kellett átcipelnie a felszerelését és az egy évre elegendő 1 tonnányi (nem tévedés!) élelmét, amit a kanadai lovas rendőrség fejenként előírt, hogy megelőzze a tömeges éhhalált, a rablást és a bűnözést. Akinek mindezekre nem volt pénze, kétkezi munkával előbb meg kellett keresnie…
A vadnyugat utolsó fellángolása
A lovas rendőrök kemény fellépésének köszönhető, hogy bár három év alatt 100 ezer ember fordult meg a Klondike völgyében – többnyire eredménytelenül –, Dawson pedig néhány rönkházból 30 ezer lakosú településsé duzzadt, a Vadnyugat utolsó fellángolása a világtörténelem legbékésebb aranylázává szelídült. Ám a klondike-i aranylázat megjárt híres amerikai író, Jack London regényeiből tudhatjuk, hogy azért Dawsonban is volt éppen elég fagyhalál, erőszak, cselszövés, részeg duhajkodás és örömlányok, vagyis igazi Vadnyugat… Legjobban az outfitterek jártak, akik felszereléssel, étellel-itallal és örömlányokkal látták el a szerencsevadászokat. Ők zsebelték be az itt látható kanadai aranydollárokat és ezüstcenteket az aranyásóktól, akik az otthonról hozott utolsó megtakarításaikat költötték el náluk.
Egy modern kori aranyláz küszöbén
Több mint egy évszázaddal a klondike-i aranyláz után a történelem mintha ismételné önmagát. 2026-ban az arany ára már átlépte az 5000 dollárt unciánként, és egyre többen fordulnak a nemesfém felé biztonságot keresve a bizonytalan gazdasági környezetben. Bár ma már nem fagyos hágókon és vad folyókon át vezet az út az aranyhoz, a tömeges érdeklődés logikája kísértetiesen ismerős. Egy új aranyláz tanúi lehetünk – de míg a Klondike következményeit ismerjük, a mostani hullám hatásait még nem látjuk előre. Vajon kik lesznek ezúttal az igazi nyertesek?
