Szent Miklós püspök legendája
Mikulás, avagy modernebb nevén a Télapó alakja az ókori Szent Miklós (i. sz. 3. század vége–343) legendájából született, aki a Római Birodalomban, a kis-ázsiai Patara városában látott napvilágot és Myra városának püspöke volt – mindkét település a mai Délnyugat-Törökországban található.
A valódi Miklós püspök
Miklóst – feltehetőleg családi hagyományból – 19 éves korában szentelte pappá nagybátyja, Myra városának püspöke. Talán az előkelő rokonnak is köszönhető, hogy később a Myra melletti Sion kolostor apátja lett. Miklós mindazonáltal rendkívüli személyiség lehetett, hisz később a szüleitől örökölt vagyonát szétosztotta a szegényeknek, és különösen az ágrólszakadt gyermekeket támogatta. Ezért egyesek már életében szentnek tartották. Pályája csúcsán megörökölte a nagybátyja betöltötte hivatalt, és Myra városának püspöke lett. Jótékonykodását valószínűleg élete végéig folytatta, ezért halála után legendák sokasága alakult ki személye körül.
Szent Miklós legendája
A Szent Miklós személyéből szőtt Mikulás, illetve újabban Télapó alakjáról szóló hiedelmet nagy általánosságban mindenki ismeri: Mikulás, aki Lappföldön, vagy az Északi-sarkon él, piros ruhában és kampós bottal a kezében – amelyek egyértelműen a püspöki öltözetre és pásztorbotra utalnak – december 6-ának éjjelén járja a világot, és megítélve a gyermekek egész évi viselkedését, a jóknak édességet, apró ajándékokat, a rosszaknak virgácsot hoz az előre kikészített csizmájába, harisnyájába.
A püspök legendáját kutatva azonban több ókori, kora középkori történetre bukkanunk, amelyek a személyéhez kapcsolódnak. Ezek közül, mint például a háborgó tenger lecsillapítása, amellyel Miklós hajósok életét mentette meg, vagy a gabona megsokasítása a myrai éhínség idején. Az egyik legismertebb a három szűzleány megmentése: egy apának három gyönyörűséges lánya volt, azonban vagyona híján, amellyel tisztességesen, hozománnyal kiházasíthatta volna őket, senkinek sem kellettek. A sorsuk így hát – megélhetési kényszerből – a prostitúció lett volna. Miklós püspök tudomást szerzett a lányok helyzetéről, és szerénységből titokban, az éj leple alatt, saját vagyonából három aranypénzzel telt harisnyát helyezett a család ablakába. Az apa azonban észrevette az adakozót, és amikor hálálkodni kezdett, Miklós püspök azzal utasította el a köszönő szavakat, hogy az apa és a hajadonok nem neki, hanem egyedül Istennek tartoznak hálával. E történet jól példázza, hogy a mai, modern Mikulás alakja miként alakulhatott ki az eredeti Miklós püspökről szóló legendából.
Milyen pénzt használt a „Mikulás”?
Miklós püspök pontos születési éve nem ismert, de valamikor az i. sz. 270–286. esztendők közé teszik. Legalább húsz, de talán harminc éves is elmúlt már, amikor elkezdte jótékonykodását, hisz öröksége is apát korában „szakadt a nyakába”. Így hát Szent Miklós készpénzöröksége, vagy pénzzé tett vagyona, amelyet a gyermekek gyámolítására fordított, illetve a legenda szerint a hajadonok ablakába tett, valószínűleg az ekkor uralkodó Nagy Constantinus császár (306–337) által bevezetett új aranypénzek, a solidusok lehettek. Az egyháztörténet úgy jegyzi, hogy Miklós püspök részt vett a császár által egybehívott, hittételi kérdéseket tisztázó nikaiai zsinaton (ma Izmir, Törökország), és ez szintén azt erősíti meg, hogy Szent Miklós Constantinus korában élt, és az ő pénzeit használta.
Tudjuk azonban, hogy egy pénzcsere még a modern világban sem történik egyik napról a másikra. Különösen nem ment gyorsan az ókorban, és nem az aranypénzek esetében, amelyek, bár a kibocsátójuk már rég nem élt, az értéküket tovább tartották, és ezért közkézen forogtak. Így erősen valószínűsíthető, hogy az igazi Mikulás még Constantinus elődeinek, Diocletianus (284–305) és Galerius (305–311) császárnak az aureusait is osztogathatta a szegényeknek.
Ünnep és karácsonyfa, különleges érme
A keresztények világszerte december 24-e éjjelén, vagy december 25-én ünneplik Jézus születésének napját. Az egyház az evangéliumokat tanulmányozva próbálta meghatározni a napot, amelyen a Megváltó született. Először január 6-át, majd később december 25-ét jelölték meg. A két nap évtizedekig „vetekedett”, mígnem I. Constantinus császár által 325-ben összehívott nikaiai zsinaton (ma Izmir városa Törökországban) az egyházatyák végleg december 25-ében egyeztek meg.
A feldíszített karácsonyfa állításának hagyománya német fejedelemségekben kezdődött a késő középkorban. Egyes feltételezések szerint egy nagy örökzöld fa kivágása Jézus saját életének feláldozását jelképezte – akárcsak húsvétkor a bárány –, ugyanakkor a téli, halálos fagyban is örökzöld növény a kereszténység által ígért örök életnek is a jelképe volt. A német szokás csak lassan terjedt el: Bécsben a Berlinből betelepült Arnstein bankárcsalád állított először karácsonyfát, és a gesztus olyan szokatlan volt, hogy még a Habsburg titkosszolgálat is jelentést írt róla. Magyarországon a német ajkú lakosság terjesztette el a hagyományt, az első magyar karácsonyfa leírása 1842-ből, egy jómódú pesti család tagjának, Szekrényessy Józsefnének a naplójából származik, aki két gyermekének külön fenyőfákat állított, amelyeket aranyozott dióval, bonbonokkal, narancsokkal és gyertyákkal díszített fel.
Szerezze meg Ön is a különleges a karácsonyfa alakú érmét, kedvező áron! Rendeljen mielőbb, a készlet korlátozott!
