140 éves lesz a svájci helvécia
Napóleon-aranyak, amerikai aranysasok, brit sovereign-ek – az aranypénzek gyűjtőinek mindig voltak különösen kedvelt érméi. Ezek közé tartozik a svájci helvécia is. A nőalakot ábrázoló 20 frankos aranypénz máig az európai gyűjtők egyik kedvence, de nagy kibocsátási példányszáma és jó minősége miatt világszerte használják befektetési aranyként is.
A helvécia története 1850-ben kezdődött, amikor az alpesi ország kantonjaiban használt legkülönfélébb érmék helyett a konföderáció kormánya a francia frank mintájára bevezette az egységes fizetőeszközt, a svájci frankot, illetve váltópénzét, a rappent. Másfél évtizeddel később, 1865-ben Svájc már alapító tagja lett a Latin Érmeuniónak, amelynek értelmében Franciaország, Belgium, Olaszország és Svájc egységesítették a pénzrendszerüket. Eszerint a később helvéciaként elhíresült svájci 20 frankost 900-as tisztaságú aranyból, 21 mm átmérővel, 6,45 g súlyban kellett verni.
Az alpesi ország híres aranypénze
A helvéciák első példányait 1883-ban bocsátották ki. A 20 frankos aranypénz előlapján a svájci címerpajzs látható, körülötte olaj- és tölgyfaágakból font koszorúval, amely a kantonok egységét jelképezi. A hátlapon egy fiatal, hullámos hajú nő arcképe szerepel, „LIBERTAS” azaz „szabadság” feliratú fejpánttal. Ezt a szabadságot jelképező nőalakot, „Helvéciát” tartják a svájciak a nemzet anyjának, és róla kapta a nevét az aranypénz is. Az ilyen jellegű megszemélyesítés, amikor egy nemzet egy fiatal nőalakkal azonosítja magát, nem ritka az érmék, címerek, postabélyegek motívumainak sorában – gondoljunk csak „Liberty”-re, az amerikai Szabadság-szobor nőalakjára, aki számos dollárérmén is megjelenik. A fiatal nő mint a szabadság jelképe még az ókorból ered: a görögök Athénéje a bölcseség és a háborúk istennője volt, aki az évszázadok során a háborúk helyett egyre inkább a „kiharcolt szabadság” megszemélyesítőjévé vált az európai kultúra jelképrendszerében. Athéne svájci utódját emlegetik még „Verena”-ként is, ebből ered a svájci aranyérmék egy másik elnevezése, a vreneli.
1897-ben a helvéciának egy új változatát bocsátották ki, ezt a „jung frau”, azaz „fiatalasszony” változatként is emlegetik a numizmatikában, mert az érme hátlapján a klasszikus, ógörögös Helvécia-ábrázolás helyett egy „svájci parasztlány” arcképe kapott helyet. A lány fejét dús hajfonatok koronázzák, nyakában a svájciak nemzeti virágából, a havasi gyopárból font füzér látható, míg a háttérben az Alpok ormai magasodnak. Az előlapon továbbra is a címerpajzs szerepelt, de az olaj- és tölgykoszorú helyett egy tölgyfaág került az érmekép hátterébe. A helvécia második változatán egy a Bern városában székelő Svájci Pénzeverőre utaló „B” verdejel is látható, bár a verőtövet érdekes módon a párizsi pénzverőben vésték a svájci 20 frankoshoz.
Nyelv-semleges aranypénz
A helvécia első változatán „CONFOEDERATIO HELVETICA”, a másodikon a „HELVETIA” körirat olvasható, amely latinul annyit tesz, „Helvét Konföderáció”, illetve „Helvécia”. Ez az ország latin neve, ugyanis Julius Caesar Kr. előtt 58-ban behódoltatta a helvéteket, és az alpesi ország évszázadokra a Római Birodalom provinciája lett. A helvét döntéshozók azért választották a latint a svájci frankok köriratához, mert Svájcban négy nyelv, a német, a francia, az olasz és a reto-román is hivatalos, viszont egyik nemzetiséghez tartozó polgárokat sem akarták hátrányos helyzetbe hozni a másik nyelvének használatával.
A 20 frankos helvéciákat 1926-ig verték, és bár 1936-tól a nagy gazdasági világválság miatt többé Svájcban sem használtak aranypénzeket, a helvéciáknak, páratlan népszerűségük miatt a gyűjtők és a befektetők körében, érdekes utóélete lett: már 1935-ben 20 millió példányban újraverték őket különleges, „L1935B” verdejellel (ebből az „L” a „lingot”, azaz franciául: „tömb” rövidítése, aranytömb értelemben), majd 1945–46-ban megint 10 milliót vertek ugyanebből a változatból, és végül 1947-ben újabb 9,2 millió „eredeti” helvéciát bocsátottak ki a régi „B” verdejellel.