A magyar aranyforintok története
V. István dédunokája, az ősei földjére Nápolyból érkező és az évtizednyi trónharcokból győztesen kikerülő Károly Róbert verette először Európa egyik legnépszerűbb és leghosszabb időn át használt pénzét, az aranyforintokat.
Történelmünk első aranypénzeinek bevezetése olyan gazdasági szükségszerűség volt, amelyet Károly Róbert (1301–1342) ismert fel először: a trónfoglalása előtt már évtizedek óta az aranypénz volt Európa fejlettebb királyságaiban az adók, vámok, kölcsönök, nagy értékű adásvételek elszámolási eszköze. A kisebb értékű ezüstdénárok ilyen célú használata kiszorulóban volt. Magyarországon már ezüstrudakat is használtak a nagyobb kifizetésekkor – a gazdag ezüstbányák lehetővé tették ezek forgalomba hozatalát –, ám amikor 1320 körül a szomszédos Cseh Királyság uralkodója, Luxemburgi János is elkezdett aranypénzeket veretni, amelyek használata hazánkra is átterjedt, Károly Róbertnek, hogy a pénzforgalmat – és persze minden ebből származó hasznot és gazdasági következményt – a kezében tarthassa az országában, lépnie kellett.
Károly Róbert aranypénzt veret
A mintaválasztás az ekkor Európában legnépszerűbb, magas aranytartalmú firenzei dukátokra esett. A fiorino d’oro – amely nevének magyarosításával és torzulásával csakhamar megszületett a forint szavunk – egyik oldalán a szokványos uralkodói jelkép, a liliom, míg a másik oldalán Firenze oltalmazója, Keresztelő Szent János volt látható. Károly Róbert kezdetben ezekkel teljesen megegyező érmeképű aranypénzeket veretett (mint ma már tudjuk, az itáliai városállam tiltakozása ellenére!), amelyeknek csak a latin nyelvű körirata – „KAROLU REX”, azaz „Károly király” – árulkodott arról, hogy magyar pénzekről van szó. Az első veretek 1325-ben hagyták el a budai pénzverdét, majd még tíz éven át csak itt készültek az aranyforintok. 1335 körül Körmöcbányán (a Felvidéken) és Kolozsvárott (Erdélyben) is veretni kezdte a király az aranypénzeit. Mivel verdejel ekkoriban még nem került az aranyakra, és egyforma verőtöveket használtak Károly Róbert három verdéjében, ezeket a tényeket nem az érmeképek, hanem a régészeti lelőhelyek alapján állapította meg a történettudomány.
Az aranyforintok hátterében…
Az aranypénz bevezetésével párhuzamosan Károly Róbert mást is tett országa gazdasági pozíciójának erősítéséért. Az észak–dél irányban a Német-római Birodalmon átvezető kereskedelmi útvonalon Bécs súlyos vámokat szedett. Ezt az útvonalat elkerülendő Károly Róbert 1335-re visegrádi palotájába összehozta a híres hármas királytalálkozót – éppen a körmöcbányai aranypénzverés elindításának évében! –, ahol nemcsak összebékítette a torzsalkodó Nagy Kázmér lengyel és Luxemburgi János cseh királyt, de a birodalmaikon keresztülvezető, a bécsi vámot elkerülő, új kereskedelmi útvonalat is kijelöltek.
Mindezeken túl a király tíz bányászati és pénzverőkamarát hozott létre az ország területén, amelyek székhelyei azok a nagyvárosok – Körmöcbánya, Buda, Pécs, Zágráb, Szatmár, Kolozsvár stb. – lettek, amelyekben a pénzverdék működtek. A kamarák élére a kamarai székhelyeken tevékenykedő kamaraispánokat állított, akik az egymás után alakult bányavárosokat – Selmecbánya, Besztercebánya, Jászó, Nagybánya, Radna stb. – is ellenőrizték, és a király „pénzügyminiszterének”, a tárnokmesternek feleltek. Az aranyforintok verőtöveit és a pénzverőszerszámokat a kamaraispánok három kulccsal lezárt szekrényben őrizték, és ezeket csak az ő jelenlétükben lehetett elővenni. Az aranyforintok minőségét (a nyersanyag tisztaságát) és a kivert pénzek súlyát (3,5 g körül) hetente ellenőrizték. A tíz kamaraispán, a több tucatnyi bánya és pénzverő ellenőrzése miatt a tárnokmester feladata idővel annyira összetetté vált, hogy egy kincstartó személyében helyettest is kapott.
Az „utánzat” felülmúlja „eredetijét”
Selmecbányán nagy mennyiségű ezüstöt, míg az ekkoriban feltárt és egyre jobban kiaknázott Körmöcbányán aranyat hoztak felszínre. Az eredeti firenzei fiorinók tisztasága 986 ezrelék volt. Károly Róbert, szándéka szerint, szintén közel színarany pénzeket kívánt veretni, és végül – nem kis mértékben a kamaraispánok fent említett rigorózus szigorának köszönhetően – a magyar aranyforint még a mintájánál is jobbra sikeredett: általában meghaladta a 986-os finomságot, és 990–997 ezrelék között mozgott. Ez a kor technikai színvonalának maximuma volt, a színaranynak felelt meg. A körmöci lelőhely szinte kimeríthetetlennek bizonyult, a királyságba hozatott szász bányászok és itáliai pénzverő mesterek pedig a kamaraispánok felügyelete alatt oly remek munkát végeztek, hogy Károly Róbert, illetve utódjainak aranyforintja – a később „KB” verdejelet kapott „jó körmöci” – több évszázadra, egészen az I. világháború lezárultáig, Európa egyik legkedveltebb aranypénze lett. Elterjedtsége már Mátyás király idején igen nagy volt, hisz már ebből a korból fennmaradtak olyan oklevelek és számadások Németalföldtől Oroszországig, amelyekben az „ungersche gulden”-t, a „hongaarsche dukat”-ot vagy éppen az „ugorszkij”-t emlegetik.
Magyar érmekép születik
Károly Róbert halála után egy ideig nem változott az aranyforintok firenzei mintája, fia, Nagy Lajos (1342–1382) csupán elődje neve helyett a sajátját – „LODOVICI REX”, azaz „Lajos király” – verette rájuk. 1350 körül azonban megjelentek az első olyan aranyforintok, amelyeket a firenzei liliom helyett már az Anjouk címerpajzsa díszített. Ennek bal oldala hétszer vágott (ez utal az Árpád-házi elődökre), a jobb oldalán pedig apró liliomok láthatók. Egyesek Nagy Lajos egyik itáliai származású tehetséges kamaraispánjának és gazdasági tanácsadójának, Szerecsen Jakabnak a hivatalba lépéséhez kötik ezt a változást, ami nem kizárt, tekintve, hogy a kamaraispán befolyása odáig terjedt, hogy egy időben még az ő címere, egy apró szerecsenfej is megjelenhetett a vereteken. A címerpajzs körül megjelenő virágforma (rozetta) és a pontok, csillagok, liliomok ötletét, amely talán az évjáratok és verési helyek megkülönböztetését szolgálta, szintén tőle származtatják.
Nagy Lajos később még egy változtatást vitt véghez aranyforintjain: az 1350-es évek végétől Keresztelő Szent János képe helyett Szent László került az érmékre. Őt tekintette ugyanis példaképének Nagy Lajos, aki hitbuzgóságban és hódításokban ugyanúgy jeleskedett, mint Árpád-házi elődje. Ezt az érmeképet azután – egyik oldalon a királyi címerpajzs, a másikon pedig a lovagkirály glóriás, a harciasságot jelképező alabárdot és a bölcsességet jelképező országalmát tartó alakja – Nagy Lajos Anjou-házi, Luxemburgi, Jagelló és Habsburg utódjai is megőrizték, természetesen mindig saját címerükkel és nevükkel veretvén az aranyforintokat.
A Szűzanya az aranyforintokon
Mátyás király (1458–1490) uralkodásának első két évtizedében az elődeitől örökölt érmeképpel verette aranyforintjait. Az 1467-as évtől hadiadót vetett ki, kapuadó helyett füstadót vezetett be, így, ha egy portán több család élt, az mind külön adózott, a koronabirtokokat elidegeníthetetlenné nyilvánította, az elődjei által eladományozottakat visszavette, a pénzlábakat pedig egységesítette. A jövedelmeinek növelése és a hatalma megszilárdítása érdekében végzett átfogó gazdasági intézkedéseknek mintegy jelképes lezárása volt 1470-től az új érmeképű, Madonnás aranyforintok verése. A királyi címer helyére a karján a kisded Jézust tartó Szűzanya került, a Hunyadiakra pedig csak egy a lábánál látható kis holló utalt. A „Patrona Hungariae”-nek is nevezett motívum Szent István legendájáig nyúlik vissza, aki Imre herceg halálakor, örökös nélkül maradván, Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot, amelyet attól kezdve „Regnum Marianum”-ként, azaz „Mária Királysága”-ként is emlegettek a korabeli írástudók. A Szűzanya érmeképi ábrázolása Mátyás király pénzverése után is népszerű maradt, és egészen az 1848–49-es szabadságharc leveréséig visszatérő motívuma lett a magyar aranyforintoknak.
Szerezze meg Ön is a „Középkori magyar aranyforintok” sorozat legújabb elemét, Hunyadi János aranyforintját!
